Húúúúú amióta utoljára írtam már nagyon sok minden történt..azt hiszem úgy lassan sikerül teljesen megérkeznem(=
..igaz a napok órák továbbra is csak úgy repülnek. Nem nagyon veszem észre az idő múlását, inkább a pillanatoknak élek. Tervezni nem is lenne nagyon okos dolog hiszen mindig az adott helyzetben pillanatban kell megfelelően reagálni.
A családba és a közösségbe is egyre jobban sikerült beilleszkednem. Sok szép és jó kapcsolatok barátságok alakultak, vannak alakulóban(=
az által hogy a világ minden tájától vannak itt emberek, az által sokkal tágasabb lesz számomra is a világ. Különböző kultúrák, gondolkodások keverednek, cserélődnek (meg persze a nyelvek is(=!!)
A hétköznapok továbbra is szokásosan zajlanak.
Karácsony előtt nagyon sokat sütöttem(=. sokat énekeltünk, és megpróbáltunk minél több időt együtt tölteni. A karácsony előtti időszaknak még része volta karácsonyi játék, amelyet Milivojjal rendeztünk(= nagyon sok örömünk volt benne és azt hiszem az aprócska nézőközönségnek is.
24én délután adtuk elő. Majd meggyújtottuk a gyartyánkat és haza vittük a lángot, amelyel után a fán lévő gyertyákat meggyújtottuk. Utána közösen énekeltünk és kibontottuk az ajándékokat(= nagyon szép ajándékokat kaptam(=!!
éjfélkor elmentünk a service-re utána pedig énekeltünk a teheneknek karácsonyi énekeket(= nagyon mókás volt,haza érve egy kis forralt bor várt ránk, és leültünk még egyet kártyázni.3körül be is fejeztük.
Másnap reggeli után a szomszédokat boldogítottuk éneklésünkkel nagy hócsata közepette be is fejeztük az éneklést, és elvégeztük a pulykán az utolsó teendőket.
Majd egy hatalmas nagy lakoma várt ránk.Hihetetlenül finomakat ettünk nevettünk és beszélgettünk. /körül be is fejeztük a lakomát(= . Majd játékokkal befejeztük az estét és hazamentünk...haza mentünk és kibontottunk egy üveg borocsokát. Majd 11körül átjöttek egy páran hogy ,egvárják az éjfélt velem annyira jó volt nagy beszélgetés közepette elkezdtek nekem énekelni. Nagyon mókás volt. A nagy része utána lassan el is távozott. De mi 4en Maria Ronan Tanat meg jómagam mg4ig beszélgettünk iszogattunk(= nagyon jó volt. Másnap haza kellett vinni Graniát az egyik lakónkat. útközben megálltunk kelta emlékeknél hihetetlenül szép volt...el is fogott az érzés hogy nekem most az élet nagy kérdéseiről kell gondolkodnom(=.
Este megünnepeltük(ismét(=..) a szülinapom nagy pizzával csokitortávaél sok sok különlegesen kedves emberrel.Olyan jó volt..(=
majd természetesen megint egy üveg borocska mellett végeztünk. Egyszer csak Renátának ( a ház anyukának) eszébe jutott az a jó kis német szokás hogy annyiszor fel kell repíteni a szülinapost ahány éves lett(= így se szó se beszéd felkaptak és 20a magasba röpítettek(=
Ez tényleg egy kivételesen különlegesen szép születésnap volt...(=minden perce egy ajándék volt(=!!
majd az utána lévő napokban pihentünk kicsit helyre raktunk a lakást.Majd szerdán elkirándultunk Dublin nevezetese shopping centumába(=.
és megkaptam egyik gyönyörű szülinapi ajándékomat waterpencel csodálatos 24szín.Az első porté már el is készült(=
...és az új év
BOLDOG ÚÚJ ÉVET MINDENKINEK(=!!!!!!!!!!!!!!!!
"örömöd sok legyen, bánatod semmi, segítsen az Isten boldognak lenni!
Legyél mindig vidám, örülj minden szépnek!
így kívánok én én ÚJABB BOLDOG ÉVET!"
....Hangulatosan feldíszítettük a házat úgy nézett ki mint a tökéletes babzsúr(=
finom hazai gundel palacsinták ízesítették az estét egy kis punccsal(=. Sokat játszottunk énekeltünk nevettünk táncoltunk..és jól éreztük magunkat!!(=







Neked is boldog új évet Anna!:)
VálaszTörlés